Vannak azok a varázsos, weird éjszakák. Egy magyar lány, egy amerikai férfi és egy város, Budapest. Nemrég egy ilyen szürrealisztikus éjjelt beszélgettem és sétáltam át egy harmincas éveiben járó amerikai sráccal.
Egy sörözőben kért tőlem tüzet. Aztán órákon keresztül csak beszéltünk és beszéltünk. Otthagyta a jólfizető állását. Jelenleg egy barátjával járják Európát és a fél világot. Egész egyszerűen elege lett a taposómalomból, élni akar, és keresi a boldogságot. Mert csak ez számít (megjegyzem: könnyű úgy a boldogság után kutatni, ha van miből... :-)). A beszélgetés a kulturák, történelmek, munkák és lehetőségek körül forgott.
Már zárt a hely. Ő azt mondta, nem szeretne visszamenni a szállodába: I just don't want to stop talking to you! Hát körbesétáltuk a belvárost.
Aztán letelepedtünk a zsinagóga elé. Ezentúl, ha össze kell szednem a gondolataimat, oda járok majd. Valami eszméletlenül nyugodt és egyben hihetetlenül szikrázó légkör öleli át. A helyszín egyébként illett kettőnk párosához: a srác zsidó volt, még ha nem is templombajáró. Engem pedig zsidónak nézett. Én meg ugyan nem tudok róla, de semmi kifogásom sem lenne ellene (azt hiszem, nem ártana egy kis családfa-kutatás :-)).
Szóval a zsinagóga előtt beszélgettünk szerelmekről, kapcsolatokról és a női-férfi viszonyról. Meséltem neki egy barátról, akivel régebben több is volt közöttünk. Egyből rákérdezett: do you love him? A válaszomon nem kellett sokat gondolkodnom: igen, azt hiszem igen, csak hát ... he is a player - fejezte be ő a mondatomat. Tehát mindig a bad boy-okat vonzom? - kérdezte. Egyértelműen igen. Mert a rosszfiúkkal (lókötőkkel, szoknyapecérekkel, call them what you want) vagyok igazán képes a legérdekesebb beszélgetésekbe bonyolodni. Merthogy beszélgetni imádok. Az izgalmas beszélgetések meg azok, amik előbbre visznek engem, mert nem csak a másikat ismerem meg benne, hanem magamat is. Emellett be kell vallanom, a rosszfiú sosem unalmas.
Az amerikaim is some kind of bad guy, vagy legalábbis volt. Elmesélte, hogy abban a pillanatban, hogy megszeretett valakit, irtózott attól, hogy sérül, és idióta módon kezdett viselkedni, nem fogta vissza magát, megcsalta a nőjét és nem félt, ha kiderült. Sőt, ez volt a lényeg, hogy végül a lány dobja őt. Tökéletesen abszurd a dolog - de gondolom sok mindenkinek ismerős. A kérdés adott volt: mégis miért, miért vagytok ti bad guy-ok? A válasza pedig pofonegyszerűnek tünt: mert mi rosszfiúk nem szeretjük eléggé magunkat. Egy kapcsolatban pedig mindkét fél odaajándékozza a másiknak a szívét. De hogyan tudnád odaadni másnak a sajátodat, ha egyszer az még téged sem képes szeretni? (Abba meg már ne menjünk bele, hogy miért nem szereti magát valaki, mert ez már freudi mélységeket vetne fel.)
Nos, imígy elmélkedtünk a hajnali városban. Mikor elválltunk, mélyen a szemembe nézett, és egy olyan mondat hagyta el a száját, amit sosem fogok elfelejteni: and don't forget the love, it's good for you...
Hát szép jó reggelt mindenkinek! Probáljátok meg átvinni szerelmet ezen a napon is! :-)
Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedüt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
