Felemelő érzés szimbiózisban létezni valakivel.

De az már kissé erős, hogy pontosan egyszerre lesztek betegek, ugyanazzal a tünettel (persze, ez nyilván a fokmérője annak is, hogy mennyi időt töltötök együtt :-)).

És az is hátborzongató ahogy a hangulatod kihatással van a másikra.

A hét elején elkapott a spleen. Kedden émelygés, majd fejfájás végül undorérzet, ha csak a kaja eszembe jutott (és nem, nem vagyok terhes...). Szerdán ez odáig fajult, hogy az ágyból nem volt kedvem felkelni. Egy olyasfajta életundor tört rám, ami még szerintem kamaszkoromban sem. Mosolyogni alig tudtam. Csütörtökre lett csak jobb a helyzet. Azóta elkezdtem enni is - most éppen pótlom az elvesztett kalóriákat ;-). A totális kedvtelenségemnek nem volt különösebb oka, csak amolyan "lakatlansziget"-érzésem volt (ti. hogy most azonnal elhúznék egy tök üres szigetre).

Ő egész héten velem volt - szóval még a hiánya sem okozhatta ezt az állapotot. Aztán persze a vége az lett, hogy szépen ráragasztottam a kedvtelenségemet. Pedig igyekeztem kímélni. Mire én szépen jobb kedvre derültem, ő lett iszonyat hisztis és morcos.

Aztán két napot egymás nélkül töltöttünk... és hirtelen mindketten kiegyensúlyozodtunk. Olyannyira, hogy a következő együtt töltött este frenetikusan pozitívra sikeredett ;-) Ki érti ezt?