Megfogadtam, hogy nem veszek részt a Valentin-napi cécóban: nem ajándékozom meg a párom semmiféle szívecskés plüssel, párnával vagy gyertyával. És egyébként sem fordítok erre a napra semmilyen energiát. Meg is mondom Neki is, hogy ugye nem baj, ha nem ünnepeljük meg ezt a hülyeséget.

Fura, mert eddig mindig úgy alakult, hogy pont február 14.-én nem volt senkim, vagy ha volt is, a távkapcsolat miatt nem voltunk együtt. Ilyenkor sóvárogva vágytam arra, hogy megünnepeljem a Valentin-napot valakivel.

Aztán most, hogy van egy édes-kedves-jófej férfi az életemben, hirtelen egyáltalán nem látom fontosnak, hogy elvigyen engem étterembe 14-én és virágcsokorral vegyen le a lábamról. Sőt! kifejezetten nyálasnak érzem ezt az egészet.

Jöhetnék most azzal, hogy "engem az év 365 napján szeressen, ne csak Valentinkor". Ami lényegében igaz is, de ennyire nem vagyok vaskalapos. Viszont mivel engem tényleg minden nap szeret és ezt ki is mutatja, ezért totálisan hidegen hagy a Bálint-nap. No meg még nem is vagyunk együtt elég régen, ahhoz, hogy unjuk egymást, és szükség lenne ilyen ünnepekre amivel feldobjuk a sablonos hétköznapokat.

Ugyanakkor én mégiscsak a fogyasztói társadalom gyermeke vagyok... Szánom-bánom, de nem tudtam ellenállni a szívecske alakú, fehér és piros színű olasz tésztának. Viszont eldöntöttem, hogy én doszt sem 14-én fogom elkészíteni ezt, hanem majd picit később - a meglepi, az legyen meglepi. ;-)