...ami egy életen át tart. Függés a szülőktől. Ők adják neked az életet, és éppen ezért fenntartják a jogot maguknak, hogy ők is szívják le alkalomadtán a leggyorsabban és leghatékonyabban az energiáidat. Merthogy beleszólnak a dolgaidba. Persze, a lehető legnagyobb jóindulattal teszik mindezt. De, mint tudjuk, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
Alig ismerek olyan embert, aki ne harcolna így vagy úgy a szüleivel (jellemzően csak az egyikkel, mert a másikban támaszt talál mindig - mégha csöndes társ is). Egyik barátom az elköltözést fontolgatja, ami az ő korában tulajdonképpen már egészséges is lenne. Konkrétan mérgezik egymás levegőjét a szüleivel. De ami még ennél is fontosabb, rájött egy olyan titokra, amire egy szép nap mindenki ráébred, és legszívesebben azon nyomban vissza is aludna, de már nem tud csukott szemmel járni többé. "A szüleim már csak féligazságokkal tudnak előállni" - ez a kulcsmondat.
Amíg kicsi vagy, mindent elhiszel nekik. Aztán persze kamaszként megkérdőjelezed a szavaikat és cselekedeteiket, de azért a lelked mélyén még bízol bennük és a hitelességükben. Aztán rájössz, hogy ők sem tökéletesek, és vannak olyan dolgok az életükben, amit elszúrtak. Végül pedig lehull a lepel: ők sem ismerik az egyedül üdvőzítő utat a boldogsához és a boldoguláshoz. Féligazságok, elhallgatott igazságok, és hazugságok követik egymást. Természetesen, ők megkérdőjelezhetetlen igazságnak veszik az életvitelüket, és teszik ezt már évek óta. A bibi ott van, hogy téged már nem lehet átverni.
A függés viszont megmarad. Mert mégis csak ad az ember a szülei véleményére. Egyrészről szeretnél úgy viselkedni, mint, ahogy azt elvárnák tőled, másrészről ott motoszkál benned, hogy, de hiszen ők sem jobbak, ők sem tudják a tutit. Néha nem érted miről is beszélnek egyáltalán, és miért látják olyan torzan a világot - a te nézőpontodhoz képest, persze. De az a megfelelési kényszer ott van benned, mert beléd ivódott. És ezzel a disszonanciával nem tudsz mit kezdeni.
Engem már gyerekkorom óta anyukám tud pillanatok alatt kiborítani. Totálisan felesleges dolgokon kapunk össze. Ő mondja a magáét, én meg hüppögök. Talán azért fáj minden kritizáló szava (és abból akad bőven), mert szeretem őt. De ha meggebedek sem tudok annak a képnek megfelelni, amit ő rólam kialakított. Pontosan azért mert ez a kép hemzseg a féligazságoktól.
