Házasságtörő is voltam már. Pontosabban, kapcsolattörő. Illetve csak majdnem. Mert a kapcsolat nem ment szét miattam. Ettől igazán pikáns a dolog.
Egy szórakozóhelyen ismertem meg az úriembert. A barátnőm szólt, hogy ott áll egy srác a pultnál, aki le nem veszi a szemét rólam. És valóban. Vadító szempár, félszeg és mégis magabiztos félmosoly. Fél órán keresztül szemeztünk, amikor egyik pillanatban elindult felém, és felkért táncolni. Egész egyszerűen isten volt a táncparketten. Meghívott egy italra, beszélgettünk, elmesélte a fél életét (itt jegyezném meg, hogy mintha mindegyik pasi késztetést érezne arra, hogy megossza velem az élete történetét és egyéb bajait... óradíjat fogok kérni legközelebb, egy pszichológus sem dolgozik ingyen :-)). Aztán visszatértünk a parkettre, nyomtunk egy hihetetlen dirty dancing stílusú táncot, aminek természetesen smárolás lett a vége. A pasi utólag azt mondta, én kezdeményeztem. Szerintem meg ő. De igazából mindegy is.
Még akkor éjszaka fel akart jönni hozzám. Nekem azonban vannak elveim, és ezek közé tartozik, hogy teljesen vadidegennel azért nem bújok három órányi ismerettség után ágyba. Az ütött igazán szöget a fejemben, hogy így vezette elő a dolgot: "Nem megyünk fel hozzád?". Na mármost, nem ez az első eset, hogy férfiak le akarnak feküdni velem, de eddig mindig ők hívtak fel magukhoz. Nevetve megkérdeztem tőle, hogy miért pont hozzám, miért nem hozzá. Mire ő: "Hozzám is mehetünk, végül is. Csak rettenetes kupi van nálam." Na ja...
Lényeg a lényeg, nem mentünk fel se hozzá, se hozzám. Még búcsúzáskor elkérte a számomat, mondta, hogy majd hív. Másnap lecsekkoltam iwiwen (naná, hiszen mi másra találták ki), és mit látnak szemeim: van barátnője - akiért a képek alapján igencsak rajong! Röhögtem egy nagyot, aztán el is felejtettem. Sármőrűnk azonban egy napra rá írt iwiwen üzenetet, hogy találkozunk-e. Na mondom, van vér a pucájában. Visszaírtam neki, hogy rendben, amúgyis kíváncsi vagyok arra a sztorira, amit elfeljetett megosztani velem. Még aznap este találkoztunk. Elmondta, hogy bocsánatot szeretne kérni, amiért nem vallotta be a barátnőt nekem. És ő bele nem is tudja mi ütött, csak lement szórakozni, és olyan szimpatikus voltam blabla. Nekem meg vajból van a szívem, és kegyesen megbocsájtottam neki "legyünk barátok" jelszóval.
Ezután sokat találkoztunk még - barátilag. Néha olyan megjegyzéseket tett, hogy a fülem ketté állt, hogy most mi vaaan, meg akar dugni? De ezt leszámítva nagyon jókat beszélgettünk (tudom, tudom... :-)). Aztán pár hétre rá, én nem bírtam tovább és egy bormámoros telefonbeszélgetés alatt bevallottam neki, hogy ez nekem így nem megy, mert nem tudok úgy a barátja lenni, hogy közben iszonyatosan vonz fizikailag. Ő meg erre csak azt mondta, hogy holnap találkozzunk személyesen és megbeszéljük.
Másnap fel is jött hozzám. Felnyitottunk egy üveg bort, és ő rögtön a tárgyra tért. Mit is akartam én mondani neki tegnap a telefonban, hogy is értettem én azt? Úgy nézett mindeközben rám, hogy úgy éreztem, menten elalélok. Egyébként is volt valami csibészes a nézésében és mosolyában, de ez a mostani szempár egyben a vadászé is volt (kb. olyasmi, mint a Hubertus reklámban). Szóval hebegtem-habogtam egy sort, majd a másfeledik pohár után kinyögtem, hogy hát baromira vonz, és akkor inkább ne találkozzunk egyáltalán, mert ez így nekem nem kóser. Erre a következőt reagálta: "Nos, először nézzük meg mit tudunk egymásnak nyújtani, és majd meglátjuk." Én a kis naiv leányzó csak lestem. Ő tovább folytatta: "Szerintem ebbe a barátságba sok minden belefér." Elmosolyodtam, nem egy buta gondolat ez.
Az éjszakát nálam töltötte. Én meg egyáltalán nem éreztem lelkiismeret-furdalást a barátnője miatt. Ez utóbbiról egyébként érdemes tudni, hogy vagy jó nyolc évvel fiatalabb a srácnál és vidéken él. Szóval úgy voltam ezzel az egésszel, hogy kit érdekel a csaj, ez nem az én bajom, számoljon el a sármőr a lelkiismeretével.
Egy hétre rá találkoztunk megint. De nagyon nehezen jött össze, éreztem a pasin, hogy nagyon ódzkodik. Együtt vacsoráztunk, aztán a végén mondta, hogy sokat gondolkozott, és neki ez mégsem megy, ott van a barátnője (akit időközben meglátogatott), nem kéne folytatni. Rendben, nem lepett meg. Azt hittem, hogy akkor hasta la vista, baby. De nem. Megkérdezte tőlem, hogy akkor most mi lesz velünk. Tág szemekkel bámultam rá, hogy én úgy vettem ki a szavaiból, hogy nem szeretne velem soha többet találkozni. Nem, nem, erről szó sincs. Ő annyira megkedvelt, és olyan jó lenne közös pogramokat szervezni. Nem tudtam mire vélni, de úgy voltam vele, hogy én is nagyon csípem őt, hát miért ne. Persze, elmondtam neki, hogy van olyan lehetőség is miszerint most egy jó darabig nem látjuk egymást, azonban ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy de, de, ő szeretné velem tartani a kapcsolatot.
Azóta nem láttam.
Egyszer hívtam telefonon, hogy megérdeklődjem mi van vele - valóban nem voltak más szándékaim - nem vette fel, vissza sem hívott. Másnap sms-t küldtem neki. Arra sem válaszolt. Nem mintha elvárnám, de annyit igazán visszaböföghetne, hogy "ne haragudj, de egy darabig nem akarok veled beszélni, amíg nem rendezem magamban a dolgokat", vagy valami hasonló.
Egyébként a beszélgetések alkalmával, elmondta, hogy ő sosem tud normálisan barátkozni lányokkal, mert mindig az jön le, hogy fel akarja szedni őket. Mondtam neki, hogy nem csoda, hiszen megtévesztő a nézése, a gesztusai, a hanglejtése, de még a kislábujja hegye is, ami valami fenomenális szexuális energiát bocsát ki. Ezzel egyetértett, de higyjem el neki, nem tudja megállni, egész egyszerűen hódítania kell, el kell mennie addig a pontig, amíg el nem ejti a vadat. Ez az a pillanat, amikor érzi, hogy az övé lehetne, de mégsem lépi át ezt a határt. A kivétel csak én voltam, eddig soha sem csalta meg egy barátnőjét sem.
Hiszem is, meg nem is. De most, hogy leírtam ezt a történetet (ami egyébként még hónapokkal ezelőtt játszódott), kristálytisztán látom, hogy szépen beleestem a vadász csapdájába, aki egy lakoma alatt akart elfogyasztani. Még szerencse, hogy több életem van :-)
