Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nyárifecske

"Ami visszavetheti az embert a fejlődésben, az a hazugság" (Csernus)

Friss topikok

  • Katzeryn: Ez érdekes elmélet, de többé-kevésbé egyetértek veled. Előbb-utóbb mindenki elkezd élni nemi élete... (2011.01.29. 16:14) Minden jókislányból k.rva lesz egyszer
  • Katzeryn: Jogos az utánagondolás, ez tuti így lett volna. Ha egy ember kezébe hatalom kerül, onnantól kezdve... (2011.01.29. 15:53) A Lucifer-effektus?
  • Katzeryn: De nem csak ilyen rivalizációról lehet szó, mi a helyzet akkor, ha egy megszokott közösségbe jön e... (2011.01.29. 15:45) Női rivalizálás
  • Vorg a Halhatatlan Báró: Te még élsz? :D Írok levelet ha nem megy ki a fejemből, most nem tudok (2010.12.07. 19:28) Még sosem..
  • azallamenvagyok: sajnos eleve pusztítja az egyén felelősségének tudatát egy nagy adag behatás a világban ebből les... (2010.09.28. 10:43) Görcs

Címkék

Rég történt, több mint egy éve, de jelentős mértékben meghatározta a párkapcsolatokhoz való hozzáállásomat. És bár megfogadtam magamnak, hogy ezen a blogon nem említem, most mégis kikívánkozik belőlem.

"Anyám mindig azt mondta, hajnali kettő után már semmi jó sem történhet, inkább menj lefeküdni"  (Ted, a How I met your mother-ből). Nos, ez így igaz. Sokat buliztam az elmúlt esztendőkben. A gyakorlat azt mutatja, ha hajnali kettőig nem találkoztál normális emberrel, már csak a totális idióták maradtak.

Egyik alkalommal belebotlottam egy szimpatikus fiatalemberbe. Nagyon ismerős volt, elkezdtünk dumálni, kiderült azonban, még sosem találkozhattunk. Úgy tűnt jól megértjük egymást, nem sokkal később randizni kezdtünk. Én teljesen odáig voltam érte: imádtam vele lenni, imádtam beszélgetni vele (olyan észjárása volt, ami nagyon ritka, valóságos szellemi kánaánban éreztem magamat).

Aztán jöttek a pofonok, amelyeknél én, a fülig szerelmes (?) még oda is tartottam az arcomat: "Üssél, minél jobban szenvedek, annál jobban imádlak" (persze a felettébb hülye magatartásomra csak jóval később jöttem rá). Bármilyen szemétséget csinált, én próbáltam őt mentegetni. Megtette péládul azt, hogy az első együtt töltött este után, egy váratlan telefonhívásra hivatkozva bocsánatot kért és elhúzott (egy ismerős lelkét ment ápolni, aki épp akkor rúgta ki a pasiját - utólag kiderült, a sztori igaz volt, de akkor sem kellett volna otthagynia, pláne, hogy az ő lakásán voltunk). Ekkor kiborultam, ki is mutattam, de továbbra is tartottuk a kapcsolatot. Nem részletezem: napi msn vele (a lakótársam függőnek nevezett), és folyamatosan ő járt az agyamban... hónapokon keresztül! Sosem ért rá, de bulizni folyamatosan járt a barátaival, alig találkoztunk, nekem mégsem volt gyanús.

Többször megaláztam magamat, belementem a macska-egér játékba, kikezdtem az egyik haverjával egy szórakozóhelyen. Undorító módon viselkedetem. A végletekig elmentem, könyörögtem, hogy találkozzunk. Olykor véletlenül bulikban összefutottunk, ilyenkor rendre az lett az eredmény, hogy nála kötöttem ki. A szex nem volt jó. Én mégis ragaszkodtam hozzá. Talán a beszélgetéseink miatt: szellemi orgazmust éltem át vele, mindenről tudtunk beszélni, rengeteg ideológiai vitát folytattunk, baromira inspirált. És emellett nem zavart, hogy érzelmileg egy csődtömeg (ekkor persze még nem vettem ezt észre). Elhittem mindent: hogy mi ketten olyanok vagyunk mint a jin és a jang.

Aztán egy szép nap kiborult a bili, bevallotta, hogy ő más lányokkal is randizik. Nekem még ez sem volt elég, megpróbáltam ezt elfogadni, és modern szingli nőként hozzáállni a dolgokhoz. Szabadjára engedtem én is magamat. Monogámia? WTF! :-)

Természetesen még mindig vonzódtam hozzá, néha-néha beesett egy kis szex vele, továbbra sem jelentett élvezetet... ez volt a mazochizmusom csúcsa. Aztán egy esős őszi éjjelen, megvilágosodtam. Pontosabban megundorodtam magamtól. Buli után megint felmentem hozzá, és ahogy hajnali kettő után ott feküdtem az ágyában azon gondolkodtam, most kéne szépen felkelni innét, hívni egy taxit és agyő. Fojtogatott az undor és a bűntudat érzése: én nem ez a lány vagyok, mi a francot keresek ennek a balféknek a lakásán vasárnap hajnalban? Borzalmas érzés volt. Sírni tudtam volna a felismeréstől, hogy én milyen megalázkodó ribanc vagyok. De maradtam. Csak délelőtt mentem haza. 

Viszont onnétól fogva valami végleg elszakadt. Nem beszéltem vele többet, mondtam, hogy ne is keressen. Ő nem értette, azt hitte világosak voltak számomra a játékszabályok egy ideje - amit persze ő sosem mondott ki. De békén hagyott, valójában leszart engem. Aztán pár hónap múlva írt egy levelet, hogy tisztázzuk a dolgokat. Hiányzom neki, mint barát, nem akar tőlem végleg elszakadni. Persze a levelében alapvetően engem okolt, mint mindig; most sem sikerült belátni a hibáját. De felvettük újra a kapcsolatot. Egyszer-egyszer bepróbálkozott még, előfordult, hogy nála aludtam, de hárítottam a fizikai közeledését.

Ugyanakkor továbbra is motoszkált bennem valami. Simán úgy gondoltam, ha lenyugszik, akár egy életet együtt tölthetünk. Közben a pasik jöttek-mentek, nem találtam senkit aki olyan intelligenciával bír, mint ő. Mindenkit hozzá mértem.

Aztán tavaly nyáron betoppant az életembe Nagy Ő. És abban a pillanatban felejtettem el azt a másikat. Ma már nagyon ritkán beszélünk. Igazából szánalmasnak látom az életvitelét. Értem én őt, de átérezni már abszolúte nem érzem át a viselkedésének a miértjeit.

DE! Bármilyen hihetetlen, mégis nagyon sokat adott nekem. Mondhatni felnyitotta a szemem: megismertem az ő gondolkodását, amivel egy ideig azonosulni is tudtam (persze csak azért, hogy ne veszítsem el); és emellett olyan mélyre kerültem érzelmileg, hogy kimászva a gödörből, most már meg tudom különböztetni a feketét a fehértől. Sokszor mondogatja Nagy Ő, hogy mekkorra mázlija van velem, mert nem vagyok hárpia, nem vagyok hisztis picsa, nem akarok papucsot csinálni belőle, de gondoskodom róla, támogatom, és szeretem őt.

Nos, ezt főként a fent említett balféknek köszönheti. Én meg büszke vagyok magamra, hogy tanultam minden egyes hibámból. Úgy élhetek normális életet, hogy tudom mi van "odaát", a pokol bugyrain is túl.

No, mégsem volt ez olyan sad story ;-)

Címkék: szex buli éjszaka párkapcsolat igazság csajozás szingli pasi megcsalás

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nyarifecske.blog.hu/api/trackback/id/tr881934425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azallamenvagyok 2010.04.19. 17:07:39

hű, ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy exem, akinek köszönhető, hogy nem hiszek a lángoló, első pillanatban elemésztő szerelemben (azaz hiszek benne, mert van, de kerülendőnek tartom)

megalázás, stb ugyanúgy (jó, én is hülye voltam, nem illettünk össze, de most rólam beszélek:P), aztán érzelmi leépülés, kiakadás... jó egy évig tartott, és nehezen kapartam magam össze utána, viszont aztán a legszebb legényévek következtek, jelenleg pedig figyelembe tudom venni saját gyengéimet, szóval tanultam a dologból úgy érzem... keményebb lettem, de nem a hideg értelemben, hanem hogy tudom, miben tudok ellágyulni, és ennek nem szabad mindig engedni... az pedig, hogy ne hagyd magad megalázni az örök tapasztalat:S

Vorg a Halhatatlan Báró 2010.04.19. 18:35:39

Hát a legtöbbünknek lapulnak hasonló, de minimum megalázós sztorik a tarsolyában.
Az első nagy szerelmem engem nem szeretett, de jobb voltam neki a semminél nyilván. Fél évig bírtam, szakítottunk. Utána még évekig úgy voltam vele, hogy bárkit dobtam volna a kedvéért ha szól, hogy menjek.
Ma már röhögök ezen, de akkor annyi megaláztatásba belementem önként, hogy öröm volt nézni. Én is tartottam az arcom, hogy üssön még.
Ez főleg a nők sajátja szerintem.
A lényeg, hogy melletted van a Nagy Ő, más nem számít.

Nancy Botwin 2010.04.20. 10:28:44

:) lehet tényleg élem a te régi életed .....

Nancy Botwin 2010.04.20. 10:31:21

@azallamenvagyok: a szerelem első látásra egy nagyon jó dolog, kívánom mindenkinek. legtöbbször piszkosul fáj, de amikor épp jó...hmmmmm. :) persze nem lehet örökké élni ezt az életet, DE! kell ilyen az életbe.

az az érzésem túl racionális vagy már a kapcsolatok terén...

azallamenvagyok 2010.04.20. 10:55:22

@Nancy Botwin: pusztán próbálok tanulni mások hibáiból:) egyszer-kétszer kell, viszont hosszú távon lószarra sem elég az a nagy kezdeti lángolás:)

Nancy Botwin 2010.04.20. 11:01:05

@azallamenvagyok: ez igaz, de akkor is kell ilyen az életbe...:)

nyarifecske · http://nyarifecske.blog.hu 2010.04.20. 16:59:06

@azallamenvagyok: igen, ez nagyon jó lecke volt a megalázás terén. Ezentúl nemhogy párkapcsolatban, de az élet más területén sem hagyom, hogy megalázzanak.

@Vorg a Halhatatlan Báró: könnyű Katit táncba vinni, ugyebár. De csaj egyszer lehet eljátszani... Bár van, aki sosem tanul.

@Nancy Botwin: mondtam én :-) Amúgy a jó és a fáj között meg kell tudni találni a különbséget. Feltenni az egész kapcsolatot egy mérlegre, és ha a fáj felé billen, akkor ott kell hagyni.
Bár, azt kell mondjam, ha csak egy kicsit fáj valami, már érdemes elgondolkodni, hogy rendben van-e a dolog úgy...

L'/Atalante (törölt) · http://egyemberelete.blog.hu 2010.06.07. 21:43:30

hm, ismerem a történetet. köszi, hogy megirtad! :) szép napot és sok sikert az új munkádhoz!
süti beállítások módosítása