Hány fecske kell egy nyárhoz?

Az az öröm a munkáslétben, hogy az ember még hétvégén is hajnali 7-kor frissen fitten ébred, és sehogy sem tud vissza aludni...

Itt vagyok, ragyogok. Ha hiányoztam volna valakinek...

Rám szabadult a munka, ráadásul pont egy túlórázos időszakba csöppentem bele. De húzom az igát, pörgök ezerrel (még hétvégére is hoztam haza melót ;-)).

Hét elején volt egy kisebb önismereti válság: főnökök kerek-perec közölték az első nap után, hogy nem vagyok elég kommunikatív, motivált és mosolygós (ööö... talán azért, mert ezerrel koncentráltam, hogy minden infót megjegyezzek, amit rámzúdítottak?). Én meg közöltem velük, hogy bocsi, de nem vagyok az a pompo(mo)zós típus.

Ehhez képest, ma már eufórikus állapotba jöttem, amikor kimutatható eredményt értem el. Hiába, fejlödő képes vagyok. Meg is lettem dicsérve (már ha a "na látod, erről beszélek" annak számít...).

Hát, így telt az első hét. Sajnos nem tudom most bő lére ereszteni, mert "monitor-undorom" lesz.

"A tökéletes szabadság a belső fegyelem függvénye"

(állítólag ez Pressertől származik, Novák Péter idézte a Cég hangjában, ami mellesleg egy tök jópofa műsor)

Annál szabadabb vagy tehát, minél inkább kontrollálod a vágyaidat, érzéseidet, gondolataidat, egyszóval önmagad. Ez nagyon tetszik. Mert ha csak sodródsz az árral, sosem lesznek szabad választásaid.

És ha már Pici bácsi... Ime egy slágere a szabadságról (kisgyerek korom óta borzongat meg mindig ez a dallam, úgy érzem én is repülök):

:-)))

Van abban némi irónia, hogy pont az a párt lesz kormányon a magyar EU-elnökség ideje alatt, amelyik a csatlakozással kapcsolatban a leginkább szkeptikus volt...

Az ember lánya kiszemeli a célpontot. A célpont is tetszetősnek találja a lányt. Gyors ismrekedés után megbeszélnek egy időpontot, hogy közelebbről is megismerhessék egymást.

A lány a találkozó előtt gondosan kiválasztja a ruháját, megfürdik, hajat és fogat mos. Szépen kisminkel. Nem szabad, hogy túl hivalkodó legyen, de azért ápoltnak és csinosnak kell látszania*.

A lány érzi, ott kell lennie a topon, hátha végre megtalálja az igazit. Negyed órával előbb elindul, nehogy akár csak egy percet is késsen az állandó dugó miatt - még a végén meggondolja magát a másik, egyébként is rossz benyomást kelt, ha sokat késik az ember, még ha nő is.

A lány megérkezik, szívélyesen üdvözlik egymást a kiszemelttel. Leülnek beszélgetni. Kényszeredett mosolyok és repdeső pillantások váltják egymást. A helyzet kezd melegedni. Általánosságok után, rátérnek a komoly dolgokra. Álszent és körmönfont kérdésekkel próbálják egymástól megtudakolni, hogy mennyire elkötelezett, megbízható, felelősségteljes a másik - hiszen itt most nem egyéjszakás kapcsolatról van szó.

A lány megfontoltan válaszolgat a másik kérdéseire: rutinos már, tudja mikor mit kell mondania. Persze mindig érik váratlan kérdések. De felveszi a kesztyűt, kell neki a kiszemelt... olyan régen keresgél már, legalább próbálják meg együtt, ha csak egy kis időre is.

Ugyanakkor azt is tudja jól a lány, hogy nem szabad erőlködnie sem, az túl kétségbeesettnek tűnik. Higgadt, de komoly mosollyal fordul a másik felé.

A vallatás tovább folytatódik, most jön a rázós rész: hogy állunk a családdal? Mikor szeretnénk majd gyereket? Átvillan a lány agyán, hogy ilyet első alkalommal igazán nem szép dolog kérdezni, de végülis ha hosszú távra tervez az ember, akkor kénytelen tisztázni az ilyesmit már az elején. Nem tudja mit is válaszoljon. Kiegyensúlyozott, sikeres, boldog nőnek kell látszania, aki az ambiciói és karrirerje mellett a családra is szán időt. És naná, szeretne majd kölyköket. Nem túl korán, nem túl későn. De vajon a kiszemelt mit akar? Hogy sose szüljön gyereket?

Aztán itt vannak az előző tapasztalatok. Erre is kíméletlenül rátér a másik. Fontos tudnia, mit élt meg a lány régebben. Ez ez utálatos rész, az "exek". A rossz kapcsolatokat nem szabad felemlegetni, mert lúzernek tűnik az ember, hogy összeállt egy hülyével. Ugyanakkor a jól müködő kapcsolatból meg miért lépett ki? Választ kell adni, különben nincs értelme, hogy itt üljön a kiszemelttel szemben. Kényes kérdés, rá kell hát fogni a külső okokra - amelyekben van is igazság, meg nincs is.

Mindegy, el kell terelni gyorsan a szót. Most a lány jön. Szeretné megtudni, hogyan tervez a kiszemelt a jövőben. Vajon csak ki akarja használni őt mindenféle felelősség-vállalás nélkül, vagy komoly elköteleződést vár? Mennyire akarja igénybevenni? Vajon jut majd mellette ideje a hobbira és a barátaira is, vagy teljesen magába akarja szívni? Egyáltalán megéri ez neki?

A beszélgetés végeztével, vidáman elbúcsúznak egymástól a mihamarabbi viszontlátás reményében. A kiszemelt megigéri, hívja majd.

A lány rágódik. Ha felhívja és találkoznak még, az jót jelent. Persze korántsem azt, hogy lesz is ebből valami. Sok kérdés van, amit nem érintettek még. És ott van a gyakorlat is: mi van, ha mégsem kompatibilisek?

Aztán, megeshet az is, hogy mégsem hívja vissza a másik, vagy éppen egy kurta telefonhívás alakalmával közli, hogy köszi, de mégsem jössz be kisanyám. Akkor megint meghasad a szíve. Pedig olyan szimpatikusnak tűnt a kiszemelt.

Vajon mit ronthatott el?

Lehet, hogy kisebb bérigényt kellett volna megjelölni vagy újjongani annak hallatán, hogy napi 10 órát kell dolgozni?

:-)

*Erről jut eszembe, biztos sokan ismeritek már a következő városi legendát: egyetemi felvételin/vizsgán kijön a tanár, körbenéz a várakozó diákok között, jól szemügyre veszi őket, majd közli: "A kurva és a pincér hazamehetnek"... :-)).

Megkezdtem a tavaszi nagytakarítást. Először csak lélekben. Végre sikerült feldolgozni, hogy leadtam a szakdolgozataimat (amelyeknek egy részét ugye már tavaly novemberben... khm). A mostani velneszelős kiruccanás második éjszakáján ugyanis azt álmodtam, hogy hatalmas hóesésben bandukolok leadni az irományokat. Hát kérem szépen, lassan esnek le a dolgok, de a többnapos zen-elés alatt ki tudtam kapcsolni.

Most már csak azt nem értem, hogy miután hazajöttünk, miért gyötört olyan álom, amelyben sorra meghaltak a volt-barátom osztálytársai? Nem is tudom... azt hiszem a jövő héten esedékes, minden sarokra kiterjedő takarítás alkalmával talán ki kéne dobnom a szekrények mélyén lapuló, exemtől kapott leveleket és a közös képeket is. Lassan már három éve, hogy szakítottunk; ideje lenne megszabadulni ezektől az emlékektől (amelyeket mellesleg elő sem vettem azóta, úgyhogy amúgy is felesleges tárolni őket).

Rég történt, több mint egy éve, de jelentős mértékben meghatározta a párkapcsolatokhoz való hozzáállásomat. És bár megfogadtam magamnak, hogy ezen a blogon nem említem, most mégis kikívánkozik belőlem.

"Anyám mindig azt mondta, hajnali kettő után már semmi jó sem történhet, inkább menj lefeküdni"  (Ted, a How I met your mother-ből). Nos, ez így igaz. Sokat buliztam az elmúlt esztendőkben. A gyakorlat azt mutatja, ha hajnali kettőig nem találkoztál normális emberrel, már csak a totális idióták maradtak.

Egyik alkalommal belebotlottam egy szimpatikus fiatalemberbe. Nagyon ismerős volt, elkezdtünk dumálni, kiderült azonban, még sosem találkozhattunk. Úgy tűnt jól megértjük egymást, nem sokkal később randizni kezdtünk. Én teljesen odáig voltam érte: imádtam vele lenni, imádtam beszélgetni vele (olyan észjárása volt, ami nagyon ritka, valóságos szellemi kánaánban éreztem magamat).

Aztán jöttek a pofonok, amelyeknél én, a fülig szerelmes (?) még oda is tartottam az arcomat: "Üssél, minél jobban szenvedek, annál jobban imádlak" (persze a felettébb hülye magatartásomra csak jóval később jöttem rá). Bármilyen szemétséget csinált, én próbáltam őt mentegetni. Megtette péládul azt, hogy az első együtt töltött este után, egy váratlan telefonhívásra hivatkozva bocsánatot kért és elhúzott (egy ismerős lelkét ment ápolni, aki épp akkor rúgta ki a pasiját - utólag kiderült, a sztori igaz volt, de akkor sem kellett volna otthagynia, pláne, hogy az ő lakásán voltunk). Ekkor kiborultam, ki is mutattam, de továbbra is tartottuk a kapcsolatot. Nem részletezem: napi msn vele (a lakótársam függőnek nevezett), és folyamatosan ő járt az agyamban... hónapokon keresztül! Sosem ért rá, de bulizni folyamatosan járt a barátaival, alig találkoztunk, nekem mégsem volt gyanús.

Többször megaláztam magamat, belementem a macska-egér játékba, kikezdtem az egyik haverjával egy szórakozóhelyen. Undorító módon viselkedetem. A végletekig elmentem, könyörögtem, hogy találkozzunk. Olykor véletlenül bulikban összefutottunk, ilyenkor rendre az lett az eredmény, hogy nála kötöttem ki. A szex nem volt jó. Én mégis ragaszkodtam hozzá. Talán a beszélgetéseink miatt: szellemi orgazmust éltem át vele, mindenről tudtunk beszélni, rengeteg ideológiai vitát folytattunk, baromira inspirált. És emellett nem zavart, hogy érzelmileg egy csődtömeg (ekkor persze még nem vettem ezt észre). Elhittem mindent: hogy mi ketten olyanok vagyunk mint a jin és a jang.

Aztán egy szép nap kiborult a bili, bevallotta, hogy ő más lányokkal is randizik. Nekem még ez sem volt elég, megpróbáltam ezt elfogadni, és modern szingli nőként hozzáállni a dolgokhoz. Szabadjára engedtem én is magamat. Monogámia? WTF! :-)

Természetesen még mindig vonzódtam hozzá, néha-néha beesett egy kis szex vele, továbbra sem jelentett élvezetet... ez volt a mazochizmusom csúcsa. Aztán egy esős őszi éjjelen, megvilágosodtam. Pontosabban megundorodtam magamtól. Buli után megint felmentem hozzá, és ahogy hajnali kettő után ott feküdtem az ágyában azon gondolkodtam, most kéne szépen felkelni innét, hívni egy taxit és agyő. Fojtogatott az undor és a bűntudat érzése: én nem ez a lány vagyok, mi a francot keresek ennek a balféknek a lakásán vasárnap hajnalban? Borzalmas érzés volt. Sírni tudtam volna a felismeréstől, hogy én milyen megalázkodó ribanc vagyok. De maradtam. Csak délelőtt mentem haza. 

Viszont onnétól fogva valami végleg elszakadt. Nem beszéltem vele többet, mondtam, hogy ne is keressen. Ő nem értette, azt hitte világosak voltak számomra a játékszabályok egy ideje - amit persze ő sosem mondott ki. De békén hagyott, valójában leszart engem. Aztán pár hónap múlva írt egy levelet, hogy tisztázzuk a dolgokat. Hiányzom neki, mint barát, nem akar tőlem végleg elszakadni. Persze a levelében alapvetően engem okolt, mint mindig; most sem sikerült belátni a hibáját. De felvettük újra a kapcsolatot. Egyszer-egyszer bepróbálkozott még, előfordult, hogy nála aludtam, de hárítottam a fizikai közeledését.

Ugyanakkor továbbra is motoszkált bennem valami. Simán úgy gondoltam, ha lenyugszik, akár egy életet együtt tölthetünk. Közben a pasik jöttek-mentek, nem találtam senkit aki olyan intelligenciával bír, mint ő. Mindenkit hozzá mértem.

Aztán tavaly nyáron betoppant az életembe Nagy Ő. És abban a pillanatban felejtettem el azt a másikat. Ma már nagyon ritkán beszélünk. Igazából szánalmasnak látom az életvitelét. Értem én őt, de átérezni már abszolúte nem érzem át a viselkedésének a miértjeit.

DE! Bármilyen hihetetlen, mégis nagyon sokat adott nekem. Mondhatni felnyitotta a szemem: megismertem az ő gondolkodását, amivel egy ideig azonosulni is tudtam (persze csak azért, hogy ne veszítsem el); és emellett olyan mélyre kerültem érzelmileg, hogy kimászva a gödörből, most már meg tudom különböztetni a feketét a fehértől. Sokszor mondogatja Nagy Ő, hogy mekkorra mázlija van velem, mert nem vagyok hárpia, nem vagyok hisztis picsa, nem akarok papucsot csinálni belőle, de gondoskodom róla, támogatom, és szeretem őt.

Nos, ezt főként a fent említett balféknek köszönheti. Én meg büszke vagyok magamra, hogy tanultam minden egyes hibámból. Úgy élhetek normális életet, hogy tudom mi van "odaát", a pokol bugyrain is túl.

No, mégsem volt ez olyan sad story ;-)

Az milyen, hogy a muffinos carte d'or reklámzenéjét a francia elnök felesége énekli? :-)

Az, hogy 19 ember figyelme siklott el afölött a részletkérdés fölött, hogy nem kettő hanem csupán egy darab szavazólapot kaptak, és ennek ellenére szó nélkül bedobták az urnába a borítékukat, azt jelzi, hogy mennyire tisztában vannak a tisztelt választópolgárok a szavazás menetével.

Ezzel az erővel akár totó szelvényt is nyomhattak volna a kezükbe.

Most már csak azon morfondírozom, hogy vajon a pártok delegáltjainak volt felvillanásuk, miután elfogyasztották a kávéjukat és felébredtek, vagy a 20.-ként érkező választó vehette észre a hibát...

Ápdét: "A szavazás megkezdése után az SZSZB a 20. választópolgár megérkezésekor észlelte, hogy a korábbi választópolgárok részére csak területi listás szavazólapot adott ki." (http://www.valasztas.hu/hu/parval2010/353/353_0_index.html) Mondom én, hogy segít a kávé! :-)