- Amikor egy nyomorultul unalmas és monoton asszisztensi-adminisztrátori állásra pályáztatod a delikvenst, akkor légyszíves ne tedd fel azt a kérdést, hogy "mi az álommunkád?" ... Igazából Popsztár, Világmegváltó vagy Asztronauta szeretnék lenni, de jelen helyzetben ez most megvalósíthatatlan. Azért jelentkeztem erre a kib.szott multis pozícióra, mert kell a pénz. Ilyen egyszerű.
- Hasonlóképpen, ne érdeklődj aziránt, hogy hogyan képzelem el a szakmai jövőmet öt év múlva. Az önéletrajzom alapján pontosan látod, hogy sem a tanulmányaim, sem az eddigi tapasztalatom nem predesztinál erre a rohadt melóra. Megint csak: kell a pénz, és slussz-passz.
- Ha már egyszer magyarul eltársalogtunk a szakmai tapasztalatomról és a jövőbeni elképzeléseimről a munkámmal kapcsolatban, akkor ne kelljen ugyanezt elmondanom angolul is, unom magamat ismételni. (Egy-két munkaközvetítőnél amúgy ezt sikerült kikerülni: piros pont nekik).
- Ne azzal kezdd a beszélgetést, hogy "Kérlek mesélj a tanulmányaidról és a szakmai gyakorlatodról". Az önéletrajzomban minden benne van, ha valami részlet érdekel (pl. "miért ezt a szakot választottad?"), akkor kérdezz rá konkrétan. Hidd el, ebből is kiderül mennyire vagyok kommunikatív.
- Légyszi először te mondd el, hogy pontosan milyen feladatokat kell ellátnom az adott pozícióban, aztán én is elmondom mekkora fizetést szeretnék. Nincs értelme fordítva. (Egyébként baromira rühellem - úgy a HR-eseknél, mint a leendő közvetlen főnököknél - azt a szokást, hogy sosem osztják meg velem, hogy reális összeget mondtam-e vagy sem...)
- Végezetül, ki nem állhatom a táblázatos formában kitöltendő papírosokat, amiket mindig az orrom alá nyomsz. Túl kicsi a hely, én meg nagy betűkkel írok, és nem tudom tartani a vonallal meghúzott határokat. Ráadásul már eleve szorongást érzek a kis, szürke egérlyukban, ahova beültettél, és amely leginkább egy vallatószobára hasonlít - és erre a kis ablak méginkább ráerősít.
(Na, de azért szeretném leszögezni, hogy tisztában vagyok vele, milyen kemény meló HR-esként mindennap idiótábbnál idiótább emberekkel foglalkozni, akiket mindig a megfelelő mederbe kell terelni. Csak nekem már annyira elegem az állásinterjúkból. Megyek, és szépen felveszem kazettára az interjún elhangzó válaszaimat (magyarul és angolul, természetesen), és legközelebb azt játszom le. Persze ez már az én személyes pechem, hogy nem találtam elsőre munkát, és minden héten ismételnem kell önmagamat.)