Ovis korom óta próbálom megérteni a férfiakat. Persze a nőket is. Mégis életem egyik legelső konkrét emléke egy fiúval kapcsolatos. Rajongtam érte... nagycsoportosként. Mindenki a népszerű, szöszi srácért volt oda az óvodában. Én nem. Nekem J. kellett, aki ugyanolyan helyes volt, csak sokkal visszahúzodóbb. És barna hajú. Így utólag azt kell mondjam, egy igazi intellektuálisan túlfejlett emberpalánta volt (már akkor is, de nagy bánatomra az ovi óta nem láttam).
Mindig körülötte lebzseltem. Egy szép tavaszi napon kint homokoztunk az udvaron (vagy talán egy padon üldögéltünk?), és pár lánytársammal ittuk J. szavait. Aki kijelentette: márpedig ő soha életében nem fog megházasodni. Ez számomra akkora sokk volt, hogy azóta is emlékszem, ahogy magyaráz nekünk. Persze, szereti ő a lányokat, de nem fog egyet sem feleségül venni. Sajnos már nem rémlik, hogy mivel indokolta. De az a sanda gyanúm, hogy leginkább semmivel.
Akkor, huszon évvel ezelőtt próbáltam őt meggyőzni, hogy ennek semmi értelme. Meg, hogy biztosan meg fog házasodni ha felnő (természetesen kíváncsi is vagyok, azóta hogyan alakult az élete). Úgy látszik, már hatéves koromban is az volt a célom, hogy megváltsam a világot, és főként a férfiakat.
Azóta is, mintha valami különleges radarom lenne az "elveszett férfiúi lelkek" kipécézésére. Alapvetően mindig is sikertelen voltam a szerelemben (egy viszonylag hosszabb távkapcsolatot leszámítva). Persze a szürke-kisegér-kamasz időszakomból kinőttem régen. Trendi szingliként pasizom ezerrel. Csak hát, a férfiak jönnek, és ugyanolyan gyorsan mennek. Mintha nekik is lenne valamifajta radarjuk, és megérzik, hogy nem a komoly kapcsolatokra kalibráltak engem... bármennyire szeretném is. Valószínűleg a hiba az én készülékemben van.
Álljon itt jó pár vicces/érdekes/röhejes/siralmas történet az utóbbi évek eseményeiből. Természetesen az érintettek személyét titokban tartom. Ha bárki magára ismer, az magára vessen. Persze könnyen lehet, hogy az egész csak a "véletlen" műve. Hiszen nem egy balfék rohangál a nagyvilágban :-D.
Még valami. Nem vagyok feminista. Nem tartom tökéletesnek magamat és nőtársaimat. Nem utálom az egész férfitársadalmat. És igenis hiszek az igaz szerelemben. Valójában folyamatosan ezt kutatom (ugye már hatéves korom óta :-)). De amíg nem találom meg, addig miért ne tévedhetnék el a labirintusban? Majd csak eljön A Fecske és vele együtt a nyár, viszont mostanában sok fecske környékez meg, és kár lenne őket kihagyni.
