Dicshímnusz következik az Avatarról.

Beültünk a filmre, és én nem vettem észre, hogy eltelt két és fél óra. Ez nálam ugye nagy szó, mert a sci-fik és akciófilmek többsége általában kifejezetten idegesít. Na, az Avatar viszont egy határozottan érdekfeszítő alkotás - és ez a szó méltán illik rá.

Nem láttam sima moziban, csak 3D-ben, így nem tudom ugyanaz-e a kettő hatása. Annyit viszont mondhatok, hogy olyannyira rabul ejtett a film, hogy csak másnap reggelre sikerült kikerülnöm a hatása alól. Történt ugyanis, hogy egész éjszaka azt álmodtam, hogy Na'vi vagyok. És amikor fel-felébredtem, és félig meddig magamnál voltam, akkor is bennem volt még ez az érzés. Ahogy visszaszenderültem megint egyértelműen bennszülött voltam. Utoljára a Jurassic Park volt ilyen hatással rám: akkor nem tudtam elaludni csak lámpánál, mert féltem, hogy jön a T-Rex és egyben lenyel (kilenc éves voltam...).

Szóval nem tudom, hogy a valósághű 3D-nek vagy magának a filmnek köszönhető (vagy esetleg a kettő kombinációjának), de minden egyes porcikámmal átéltem a történetet. A három dimenzió lehetővé tette, hogy úgy érezzem, fizikailag ott vagyok a Pandora bolygón. Az alkotóknak és a nagyszerű ötleteteknek köszönhetően pedig egy percig sem unatkoztam. Ráadásul még a sztori is megfogott. Van benne valami Pocahontas-os, márpedig ez volt a kedvenc Disney-filmem kislánykoromban. A bennszülött lány, a gyarmatosító fiú, a varázserejű fa...Hmm.. még a végén kiderül, hogy innét koppintották az egészet ;-)

Őszintén állíthatom, hogy érdemes megnézni a Avatart. Én azt hittem a trailert látva, hogy már tudom az egész történetet. Nos, rá kellett jönnöm, hogy az csak az ízelítő volt. Cameron ezúttal is nagyot dobott.