Tegnap kedvenc* romkocsmánkban sörözgettünk barátokkal, amikor a párom megkérdezte, hogy ugyan honnét ismerem azt a srácot a szemközti asztaltól. Már miért ismerném, kérdeztem én naivan. Hát, mert mintha ideköszönt volna. Egyáltalán nem volt ismerős a gyerek - bár megboldogult szinglikoromban valószínűleg nagyon is az esetem lett volna. Ááá, csak a párom képzelődik, vagy esetleg a mögöttünk ülőknek köszönt a srác. De azért felkeltette az érdeklődésemet, és néha-néha rásandítottam. Ő pedig, nem szégyellve magát bámult engem - annak ellenére, hogy közben egy szöszinek udvarolt hevesen. Hah, mondom, ez tényleg engem néz. El is gondolkodtam, hogy elképzelhető, hogy tényleg találkoztam már vele a pesti éjszakában. De nem tudtam felidézni.
Így hát büszkén vettem tudomásul, hogy érdeklek még más férfiakat - még akkor is amikor ott ül mellettem, vállamat átkarolva a pasim :-) Ez amolyan ego-növelő érzés, nincs mit tenni, kell ez néha.
*Bár tényleg nem tudom miért kedvenc: szar a pia, meg drága is, lepukkant az egész hely, a klotyó meg úgy néz ki, mintha robbantottak volna.
